
Szakmai Iránytű Kör
Szakmai Iránytű Kör
Egy biztonságos tér, ahol a kineziológusok szakmai kérdései is teret kapnak.
A kineziológia tanulása nem ér véget a tanfolyamok utolsó napján – inkább ott kezdődik az igazi munka: az első valódi kliensek, az első bizonytalan helyzetek, az első "most mit mondjak erre" pillanatok.
A Szakmai Iránytű Kör egy rendszeresen visszatérő, online szakmai gondolkodó sorozat kineziológusoknak és kineziológia-hallgatóknak – olyan kérdésekről, amikről a tanfolyamokon ritkán van idő beszélni, de a napi munkában folyamatosan felmerülnek: hol vannak a kompetenciám határai? Hogyan kommunikálok egy klienssel, ha valami nem úgy megy, ahogy vártuk? Mi az enyém, és mi a kliensé egy ülés alatt?
Kinek szól
A körnek elsősorban azok vehetik hasznát, akik már dolgoznak vagy hamarosan dolgozni fognak valódi kliensekkel – saját tanulóim, és más kineziológusok is, akik szeretnének egy rendszeres, szakmai gondolkodásra szánt teret. De bárki csatlakozhat, aki már a kezdetekkor szívesen foglalkozik a szakmai keretekkel és a saját belső segítői mozgatórugóival.
Mi ez – és mi nem
Ez nem szupervízió abban az értelemben, ahogy azt a segítő szakmákban hivatalosan értik. Ez egy szakmai gondolkodó kör: olyan keretek, fogalmak és nézőpontok megosztása, amik segítenek tisztábban látni a saját munkádat – a kineziológia saját logikája szerint, nem egy másik szakma kölcsönvett nyelvén.
Hogyan épül fel
- Havonta, kedd esténként, 19:00–20:30, online, Zoom-on.
- Egy "kör" 6 témából áll, amik egymásra épülnek – de mindegyik önállóan is érthető és hasznos.
- Az élő, online alkalmak egy lismeretterjesztő és egy interaktív, megbeszélő részből állnak.
A 6 téma
- Ki vagyok én ebben a munkában? – A szakmai identitás alapjai.
- A keret, ami biztonságot ad – neked is, a kliensnek is.
- Kompetenciahatárok – a legnehezebb "nem" és a kommunikáció dilemmái
- Haver vagy szakember? – A kineziológiai munkamód természeténél fogva közvetlen és személyes – de mikor válik ez problémává.
- A folyamat természete – miért nem lineáris, és hogyan beszélhetünk erről.
- Jelenlét és projekció – Mi az enyém és mi a kliensé egy ülés alatt.

Részvételi díj:
Alkalmanként 6.000 Ft
Kedvezményes díj: 4.000 Ft
A kedvezményes részvételi díj azokat illeti meg, akik:
- jelenleg aktív hallgatóim – részt vesznek valamelyik képzésemen, vagy az adott alkalomhoz képest egy hónapon belül tanfolyamon részt vettek vagy tanfolyamra jelentkeztek és befizettek –, vagy
- elvégeztek nálam legalább 64 órányi haladó tanfolyamot.
Ha nem vagy benne biztos, hogy a kedvezmény vonatkozik-e rád, írj nekem – szívesen egyeztetünk.
Időpontok:
2026. október 20.
Ki vagyok én ebben a munkában? – A szakmai identitás alapjai.
kedd, 19-20.30
2026. november 17.
A biztonságot nyújtó keretek - neked is, a kliensnek is.
kedd, 19-20.30
2026. december 15.
Kompetenciahatárok - a legnehezebb "nem", és hogyan kommunikáld.
kedd, 19-20.30
2026. január 26.
Haver vagy szakember? A kineziológiai munkamód természeténél fogva közvetlen és személyes – de mikor válik ez problémává.
kedd, 19-20.30
2026. február 23.
A folyamat természete: miért nem mindig lineáris, és hogyan kommunikáld.
kedd, 19-20.30
2026. március 23.
Jelenlét és projekció. Mi az enyém és mi a kliensé egy ülés alatt.
kedd, 19-20.30
Az Iránytű Kör és a Kávészünet ugyanannak a szakmai közösségnek a két arca — az egyik nyitott és ingyenes, a másik mélyebb és fizetős. Ha most ismerkedsz ezzel a világgal, a Kávészünettel érdemes kezdeni. Ha már kineziológusként dolgozol vagy hamarosan dolgozni fogsz — az Iránytű Körben a helyed.
Itt töltődik be a jelentkezési lap:
