Nyári intenzív Touch for Health Szintézis képzés

2023-ban hatalmas sikere volt a nyári intenzív tanfolyamnak. Az egyes szintek között csak két hét volt, így mindig friss tudással tudtuk folytatni a tanulást, szinte semmit nem felejtett el a csoport a korábbi szinteken megtanultakból, így többet tudtak profitálni az átadott anyagból, kevesebb otthoni gyakorlás mellett. Ezért 2024-ben újra meghirdetem az intenzív Touch for Health Szintézis képzést!

A nyári intenzív kineziológia tanfolyamon a szokásosnál gyorsabban haladhatsz a szakmai utadon.  

Az intenzív tanfolyami előnyei: 

  • Rövid idő alatt nagyobb mennyiségű információt szerezhetsz,  és magasabb szintű tudást érhetsz el, mint a hagyományos tanfolyamokon. Hiszen a gyakori találkozók miatt keveset felejtesz a korábban elsajátított anyagból. Ráadásul minden felmerülő kérdésedre viszonylag gyorsan és elsőkézből kapsz tőlem választ. 
  •  A nyári intenzív tanfolyamok nagy előnye, hogy gyorsabban haladhatsz a tanulási folyamatban. A szokásosnál jóval nagyobb fókusz jut az elsajátítandó anyagra.
  • A nyári időszak sokaknak általában szabadabb, így könnyebb a szükséges időt rászánni az intenzív tanulásra.

Érdeklődsz a test és az energia közötti kapcsolat iránt? 

A nyári intenzív kineziológia tanfolyamon az alapvető kineziológiai elméleteket és gyakorlatokat sajátítod el egy intenzív tanulási környezetben. Megismerkedsz és el is merülsz majd a kineziológia alapelveiben, energetikai szabályszerűségeiben, és megismerkedsz az izomtesztelés, a meridiánok és az életenergia fogalmával. A kineziológia tanfolyamokon megismered a test, az érzelmek és az életenergia közötti összefüggéseket, elsajátíthatod az energia egyensúlyának megőrzésének és helyreállításának kineziológiai módszereit.

Touch for Health 1.

Kezdő tanfolyam, nincs előfeltétel

2024. június 29-30.

Touch for Health 2.

Előfeltétel: Touch for Health 1.

2023. július 13-14.

Touch for Health 3.

Előfeltétel: Touch for Health 2.

2023. július 27-28.

Touch for Health 4.

Előfeltétel: Touch for Health 3.  

2023. augusztus 10-11.

A képzésre csak egyben lehet jelentkezni, tehát mind a 4 szintre. A képzés díja: 160.000 Ft, + 15.000 Ft a jegyzet. A képzésre 40.000 Ft befizetésével lehet jelentkezni, erről a jelentkezési lap beküldése után díjbekérőt küldök. Részletfizetés ezen felül maximum két részletben lehetséges, ezt az igényed kérlek jelezd a jelentkezési lap Üzenet rovatában! A jelentkezési lapot lent találod. 

Inkább lazább tempóban tanulnál? Nézd meg a 2024. januárban induló, hagyományos ritmusú képzéssorozatot!

Jelentkezéshez töltsd ki az űrlapot:

Figyelem: a képzésen kizárólag magánszemélyként tudsz részt venni. Megértésed köszönöm!

ÁSZF és Adatvédelmi nyilatkozat

Az érdeklődés nem kötelez semmire. Ha tanfolyamra jelentkezel, a jelentkezési díj befizetésével válik véglegessé a jelentkezésed. 

Ismétlőknek 50% kedvezmény jár a tanfolyam árából. Az elvégzett tanfolyam okleveléről képet kérek!

A tanfolyamok létszáma maximum 10 fő. A létszám feltöltése a jelentkezés és a regisztrációs díj befizetési sorrendjében történik. Ismétlők a résztvevők számának függvényében tudnak részt venni a tanfolyamon. Saját tanítványaim, illetve a tanfolyamokat folyamatában végzők előnyt élveznek a tanfolyami létszám feltöltésénél!

A regisztráció az első, a részvétel a második részlet befizetésével érvényesül.

A képzés 6 fő jelentkezésével valósul meg.

Lemondási feltételek:

  • Jelentkezést követően 14 nappal a jelentkezést indoklás nélkül írásban visszavonhatod, ilyenkor minden befizetett díj visszajár. Ha a tanfolyamig kevesebb, mint 14 nap van hátra, és kifejezett kérésedre biztosítottam helyet neked a tanfolyamon, maximum a regisztrációs díjjal csökkentett tanfolyami díj visszatérítésére vagy jogosult. 

Lemondás esetén fizetendő:

  • a Képzés kezdetét megelőző legalább 10 (tíz) munkanappal közölt elállás esetén - a regisztrációs díj, 40.000 Ft;
  • a Képzés kezdetét megelőző 10-5 (tíz-öt) munkanap között közölt elállás esetén - a képzés díjának 50%-a;
  • a Képzés kezdetét megelőző 5 (öt) munkanapon belül közölt elállás esetén (ideértve azt is, ha a Résztvevő minden írásbeli jelzés nélkül marad távol a tanfolyamtól) - a képzés díjának 100%-a. Egyedi mérlegelés alapján, amennyiben a részvételre való képesség hiánya igazolt (ilyen igazolás céljára szolgáló dokumentum lehet különösen: rendőrségi / bírósági / orvosi / kezelőorvosi / háziorvosi igazolás, betegségről készült lelet, kórházi zárójelentés), a jelen pont szerinti fizetési kötelezettség alól részben vagy egészben mentesítelek. További részleteket az ÁSZF-ben találsz, melynek elfogadását a jelentkezési lap elküldésekor igazolnod kell.

A tanfolyamok a megjelölt napokon általában 9-17 (néha 18!) óráig tartanak. Az oklevelet csak akkor tudom kiadni, ha az órák legalább 90%-án részt veszel.

Bármi kérdéssel, kéréssel keress nyugodtan!

Tel: 06 20/628 77 00

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/001506  

Az alapoktól a kiteljesedésig

Touch for Health kineziológia tanfolyamok

Miből áll az alapprogram (Touch for Health Szintézis):

  • Négy, egyenként két napos tanfolyam, melyek elvégzése után hivatalos kineziológus vizsgát tehetsz. (Touch for Health 1-4).
  • Egy színes jegyzet, az izmok, meridiánok és eljárások magyarázatával.
  • Powerpoint prezentációval, életnagyságú csontvázon bemutatott anatómiai útmutatóval, és sok-sok elméleti magyarázattal kísért, minőségi oktatás egy felkészült oktatóval
  • Zárt Facebook csoport, extra anyagokkal, segítséggel, közösséggel.

Meg fogod tanulni:

  • az emberi testben tárolt stressz beazonosítását
  • a stressz, feszültség oldásának változatos technikáit, fizikai, érzelmi, energetikai síkokon
  • az emberi energiát a célok elérésének irányába fordítani
  • és valószínűleg minden egyes tanfolyam után egyre jobban és jobban fogod érezni magad!

Amit nyerhetsz vele

  • Megtanulod, hogyan segíts másoknak a kineziológia segítségével
  • Növelheted a munkád értékét, hosszabb távú és gyorsabb eredményeket elérve
  • Kineziológiai körökben nemzetközileg elismert oklevelet kapsz, nemzetközi szintű tudásról
  • Problémáid megoldásában segítségre lelsz
  • És jól fogod magad érezni egy hozzád hasonlóan nyitott és elkötelezett csapatban tanulva

Hova juthatsz el?

A haladó tanfolyamokon szintet váltasz. A Touch for Health 4 után leteheted Magyarországon a hivatalos kineziológus vizsgát, és már hatékonyan fogsz tudni segíteni családodnak, barátaidnak, a haladó tanfolyamokkal elindulsz a szakemberképzés útján.

  • A Metaforákon elmélyited az érzelmi munkát és fejleszted a kommunikációs, kérdezési készségeid.
  • A Class Workbook tanfolyamokon több üléses kinezilógiai kiegyensúlyozó folyamatokat tanulsz meg és gyakorolsz.
  • A Luo-Energiák tanfolyamon erőteljes energiát adsz az érzelmi és testi munkához.

Képzési út